Program rövid összefoglalója
A DIMOP Plusz-5.1.2/C felhívás célja, hogy támogassa a hazai vállalkozások és konzorciumi partnereik kritikus digitális technológiákhoz kapcsolódó kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységeit, ezzel erősítve a magyar digitális gazdaság versenyképességét és ellenállóképességét.
Ki nyújthat be támogatási kérelmet?
-
Mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok
-
Kutató-tudásközvetítő szervezetek
-
Legalább 3 lezárt üzleti évvel
-
Minimum 5 fős létszámmal
-
A vállalkozások együttes nettó árbevételének el kell érnie a 150 millió Ft-ot
Nyújtható be támogatási kérelem konzorciumban?
A támogatási kérelem kizárólag konzorciumi formában nyújtható be
-
A konzorcium legfeljebb 4 tagú lehet
-
A konzorcium tagjai lehetnek egymás partner- vagy kapcsolt vállalkozásai
-
A támogatás legalább 65%-át profitorientált vállalkozásnak kell igényelnie a tervezés és a megvalósítás során is
- Konzorciumvezető kis-, és középvállalkozás lehet
Milyen tevékenységek támogathatók?
-
Alkalmazott kutatás
-
Kísérleti fejlesztés
-
Digitális termékinnováció
-
Eszközbeszerzés
-
Immateriális javak beszerzése
-
Iparjogvédelmi tevékenységek
-
Százalékos átalányalapú finanszírozás költségei
Mennyi támogatást lehet igényelni?
-
minimum 250 millió Ft – maximum 600 millió Ft
Kötelező vállalások
-
A projekt eredményeként létrejövő terméknek, technológiának vagy szolgáltatásnak a megvalósítás végére legalább befejezett TRL 7-es szintet kell elérnie.
-
Az alábbi két vállalás közül legalább egy teljesítése kötelező:
-
a fenntartási időszak 1. és 2. évében a projekt keretében kifejlesztett termék vagy szolgáltatás piaci értékesítéséből származó árbevétel összesen eléri az elnyert támogatás legalább 20%-át, vagy
-
a projekt fizikai befejezéséig a támogatott KFI eredmény piacra lépéséhez kapcsolódóan európai uniós védjegy és/vagy formatervezési mintaoltalmi bejelentés történik az EUIPO felé.
-
-
Ipari kutatás és kísérleti fejlesztés esetén a támogatási intenzitás az elszámolható költségek 80%-áig növelhető, ugyanakkor ebben az esetben vállalni kell a projekt eredményeinek széles körű terjesztését.
Hol valósítható meg a projekt?
Budapest kivételével Magyarország egész területén, de:
-
A támogatási kérelem ugyanakkor egy régiókategóriára vonatkozhat
-
Konzorcium esetén minden tagnak ugyanabban a régiókategóriában kell megvalósítania a fejlesztést
Melyek az elszámolható költségek?
-
Beruházási költségek
-
eszközbeszerzés
-
immateriális javak
-
-
Szakmai tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatások költségei
-
szakmai szolgáltatások
-
szakmai megvalósításhoz kapcsolódó bérleti díj
-
-
Szakmai megvalósításban közreműködő munkatársak költségei
-
személyi jellegű ráfordítások
-
útiköltség, kiküldetési költség
-
-
Kapcsolódó egyéb költségek
-
anyagbeszerzés
-
-
Százalékos átalányalapú finanszírozás költségei
Előminősítési kötelezettség
-
A pályázat benyújtásának feltétele az előminősítés, amelyhez előzetesen be kell szerezni az NKFIH szakértői véleményét.

